Gerlóczy Sári unikális álomai

Gerlóczy Sári 1947-ben önálló kiállításon mutatta be képeit, viszont "polgári" származása miatt nem vették fel a Főiskolára. Műszaki rajzolóvá lett, gyermekei születtek.

Rapid eye movement, rezeg a szem, az agy beindul, tolulnak az álmok intenzíven.

1970-től "underground" művészként rendszeresen kiállított művházakban, pincékben, színházak előcsarnokában, vidéken. Színházi jelmeztervezésből élt.

Egy éjszaka alatt több alkalommal jutunk el az álmodási fázisba, de az álmok összideje nem több, mint két óra. A többi üresség.

Az 1980-as évektől végre befogadja a "hivatalos" képzőművészi intézményhálózat.

Az alvás alatt dolgozódik fel az éberen ért megannyi, értelmes vagy értelmetlen behatás. A szervezet alvás alatt szortíroz, az érdektelen információkat figyelmen kívül hagyja. A nem fontos dolgok elhanyagolhatóak.

Sári mondja: A rajzaim vonalainak modellje az emberi test: folyamatos, sehol meg nem szakadó vonalakkal közvetítenek iszonyról, rettegésről, szimpátiáról. Képei egyszerűek, csak a lényeg, mint a sziklarajzokon. A vonallal születik meg az elkülönítés a minden-semmi és a valami-én között. Ez a rajz. Így kezdődik a teremtés. Sári mondja: Amikor festek, mindig egy embercsoport vagy személy viselkedését igyekszem megfigyelni, értelmezni, akcióit és reakcióit ábrázolni.

Formákat és jeleneteket álmodunk, a színeket TUDJUK. Burjánzanak a viszonyok, mindenre nem emlékszünk, csak a legutolsó ég belénk. Felébredéskor halványul, eltűnik. Nem tudni, hogy színeset álmodunk-e vagy sem. A szín, mint olyan, nem létezik, csupán illúzió, hullámtevékenység. Az álmokat megfejteni izgalmas mutatvány, egy lélekkutász csak sztereotipiákkal jöhet elő. A lényeg mindig rejtve marad, a belső titok, ami csak önmagunk számára publikus. Ha az álmodó nem pór, hanem alkotó lény, élménye nem hagy nyugtot. A felébredés pillanata isteni áldott állapot. Nemlét és lét határán... na, akkor kell résen lenni. Vázlatolni... és az élményt fixálni, kitartani, amíg megfesteni van erő. Aludni jó, álmodni szép, rémeset szörnyű, felriadni verítékben nyomasztó. A feloldás megkísérelhető, de erre 79 év is igen kevés.

Gerlóczy Sári festőművésznek születésnapján, 2010. május 16-án nyílt kiállítása a Nyitott Műhelyben.

(Irodalmi Jelen, 2010. május.)

Vissza az cikkek oldalra