Nagy (gross) kiállítás
80 év. Még tipográfiai értelemben véve is kerek szám. Az életmű egységes, a hatvanas évek óta témában, technikában alig változik, s ha mégis, finomodik. Minden más alkotónál ez önismétlést és ennek következményéül dögunalmat hozna. Gross Arnold különleges jelenség, vele más a helyzet, ő ebben a tekintetben kivétel.



Akár több száz grafikáját is véignézve egy unikális, szuverén kifejezési mód, egy olyan láttatás kerül elénk, ami nem válaszott póz, nem stílus, hanem veleszületett. Ő egyszerűen ilyen. Bár csak tudnék olyan jól rajzolni, mint gyerekkoromban! - Emlékeim szerint valami effélét mondott a vénséges vén Miró. Gross szerencsésebb: neki sikerült megőrizni azt a játékosságot, mesélős világot, készséget, amelyet mások csupán irigyen nézhetnek. (Jaj, ki ne felejtsem innen Gyulai Líviuszt, ő a másik nagy varázsló!)



Nem korszerű kortárs művész - mondja magáról Gross. Igaz beszéd. Igaz is, kérdem én: van-e olyan kor, melyben az alkotónak "szerűnek" kéne lennie? Átviharzott felette a szocreál, hidegen hagyta a mindenkori avantgard. Nincs és nem is volt igazodási kényszere. Ami öröktől fogva tart és örökkévaló, azon nem lehet változtatni. Ez az ő magánvilága, a nézőt csupán betekinteni engedi. Boldogan elvan a vasutacskájával, ásványaival, karctűivel. Úgy van ez kérem, mint  gyerek az új játékával: pajtásait barátságosan maga mellé engedi játszani, de oda nem adná, féltékeny.
Legújabb kiállításán, a Természettudományi Múzeumban (néhány ősrégi munkáját leszámítva) tájkép-rézkarcokat rakott a falakra. A tőle megszokottól eltér, szándéka szerint most nincsenek figurák, csak Duna, fák, hegyek Szentendrétől Visegrádig. Persze, nem bírja ki, ha figyelmesen keressük, megtaláljuk a csűrcsavart, valahonnan ránk mosolyog egy-egy virág-fej, mely ki más lenne, mint ő maga, a manó.



Felületet üresen, megoldatlanul nem hagy, ötleteiből kifogyhatatlan. A kiállított anyag töménysége okán egy szuszra befogadhatatlan. Óhatatlanul leragadok némely nyomatnál, nem bírok tovább lépni, nem enged el. Nagyon sok ez így együtt.



1929 november 25-én született Tordán. A második nagy háború után átszökött a román határon és a félig lebombázott Iparművészeti Múzeum épületében akkor működő Iparrajz Iskolába fogadták be, papírok nélkül. A Képzőművészeti Főiskolán Hincz Gyula, Kádár György, Konecsni György, Koffán Károly voltak a mesteri. Hosszú pályafutásához mérve ritkán kiállító művész, és némely fiatal pályatársa több díjjal büszkélkedhet mint ő. A hivatali hatalmasságoknak megvan a maguk varázsa. Gross mosolyog. Gross elégedetlen. Világhírű. Elbújik. Kitárulkozik. A művész már csak ilyen. Ambivalens.



(Irodalmi Jelen, 2009.)



Vissza az cikkek oldalra